A magyar vitorlázás legendái
Nyári Gyula

Volt egy időszak, amikor a Nyári Gyula - Nyári Zsolt kettős verhetetlen volt a hazai vizeken, és a 470-es világranglistán is a legjobbak között tartották őket számon. A Detre testvérek után ők az egyetlen magyar páros, akik olimpiai futamot nyertek. Ez 1992-ben, Barcelonában történt, csak éppen aznap az MTI tudósítója elfelejtette leadni a hírt, így ezt a futamgyőzelmet nem adta hírül a magyar média.

- Kérdezz! Nincsenek titkaim.
- Kezdjük az elején!
- Videoton, 1974. Iskolai toborzás. Nem is én akartam, hanem a szüleim. A Vidiben Devecseri Tibor volt az edzőm. Nagyon izgalmas három évet töltöttem ott.
- Azonnal meglátszott, hogy tehetséges vagy?
- Elmondok két esetet. A vitorlázást nyolcévesen kezdtem Cadet mancsaftként, azonnal versenyen. Vettük a bóját, elkezdtünk raumolni. A kormányosom Krajcz Gábor szólt, hogy "dobd ki a baumot". Mire én fogtam a spi-baumot és kidobtam a hajóból. Egy másik alkalommal - akkor már tapasztaltabb voltam -, felborultunk. Azt mondta, hogy ugorjak a vízbe, beugrottam. Hiszen ő mondta, a kormányos. Felállítottuk a hajót, majd ugyanazon a futamon újra felborultunk. Megint a vízbe küldött, mire mondtam, hogy én ma már ugrottam, ugorjon most ő. Kénytelen volt beugrani, és úgy felállítani a hajót, hogy én bent kucorogtam.
- Mégis hamarosan kormányos lettél!
- Igen. Öcsi bácsi két-három verseny után Optimistbe ültetett, a következő évben pedig Cadet kormányos lettem. Az nagyon feküdt nekem. Emlékszem, Agárdon volt a bajnokság, kilenc éves voltam. Egy Vadadi nevű sráccal mentem, még futamot is nyertünk az akkori menők (Túri-Pieke és Juhászék) között. Azt mondták, érdekesen vitorlázom. Megcélzom a kreuzbóját, aztán valahogy úgy fordul a szél, hogy hamar odajutunk. Szerintem annak volt betudható a jó eredmény, hogy ketten együtt nyolcvan kilót nyomtunk, és a kis szélben jól szaladt a hajó. Mindenesetre jó volt, sikerélményt nyújtott.

- Hogy kerültél Agárdra?
- Devecseri Tibort elküldték a Videotonból, és ő a Velencei-tóra, a Köfémbe ment dolgozni. Ott nem voltak Cadetok, de mi úgy gondoltuk, hogy megyünk utána, és valahol a közelében maradunk. Székesfehérváriként kézenfekvő megoldás volt a Velencei-tavi Vízi Sportiskola. A sporthivatalban egészen Buda elvtárs szintjéig jutott az átigazolási igényünk, de annak ellenére, hogy én kilenc, az öcsém pedig ötéves volt, nem engedtek el a Videotonból. Tehát ki kellett hagynunk tizennyolc hónapot! Fontos időszak volt ez. Tele voltam feszültséggel és bizonyítási vággyal. Persze vitorláztunk közben. Kaptunk hajót, és indultunk a versenyeken, csak éppen úgy, hogy nem mehettünk be a pályára. Sokszor így is elsőnek értünk fel a kreuzbójához. Mivel ez egyre gyakrabban történt meg, gondoltam, hogy fog ez menni. 1979 tavaszán eljött az áhított pillanat, abban az évben rommá vertünk mindenkit. Külföldön is nyertük a versenyeket. Akkor is voltak világversenyek, világbajnokságok Cadetban, csak valahogy fel sem vetődött a korabeli sportvezetésben, hogy ilyesmire elutazzunk.
- Ezután jött a 420-as, Pálinkás Csabával.
- Igen, nagyon jól ment. Volt Agárdon egy világoskék deckű, francia Lanaverre hajó, azzal nyertük a versenyeket. Aztán az akkori menők - Haranghy, Halász, Stefán, Lakatos - meggyőzték a VVSI vezetőjét (Hajek Ferenc), hogy az nem érvényes, ha mi a Lanaverre-rel indulunk. Nyilvánvaló, hogy az a hajó előnyt jelentett (a többiek Csehszlovák hajókkal versenyeztek - szerk. megj.), de akkor sem esett jól, hiszen az elmúlt három évből másfelet ki kellett hagynunk. Úgy éreztem ez amolyan ha van rajtad sapka azért, ha nincs, azért kapsz pofont helyzet. Ugyanis a döntést a következő verseny reggelén tudtuk meg, néhány órával a rajt előtt. Ráadásul az válogató volt egy müritzi (NDK) versenyre, vagyis az első négy utazhatott. A megoldást a papám szállította, aki nagyon határozott egyéniség. Akkoriban már jó ideje ott álltak a telepen a lengyel 420-asok faládákba csomagolva, de ment velük a nyüglődés, mert nem voltak vámkezelve. Apám gondolt egyet, elővette a kisbaltát a kocsiból, és elkezdte szétbontani az egyik csomagot. Hajek Feri a haját tépte, de a papám nyugtatta, hogy majd ő megmondja a vámosnak, amit meg kell mondani. Tekintve, hogy katonatisztként - akkoriban őrnagyi rangban - a Hadügyminisztériumban szolgált, ez nem jelentett komoly problémát. Elindultunk a csont új hajóval, amin persze nem működött semmi, vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi szerettük volna. Harmadikok lettünk a válogatón, tehát mehettünk Müritzbe. Ott magyar versenyző korábban még az első harmincba sem fért be. Az első futamokon mi is folytattuk a magyar hagyományokat, aztán csináltunk egy harmadik helyet, majd egyet megnyertünk. Ez nagy megdöbbenést okozott. Végül összetettben ötödikek lettünk, miközben a többiek a szokott helyen végeztek.

- Mitől tudtál így kiemelkedni?
- Azt hiszem elég pofátlan voltam és nem ismertem tiszteletet a nagynevű ellenfelek iránt. Úgy gondolom lehet akárki, akármilyen hajóban, átugorni azért nem tud. Ha a szélre vitorlázol és pontosan, jól csinálod, akkor nem verhet meg az ellenfél, mert ő is csak a szélre vitorlázhat.
- Eddig sikereket és pofonokat meséltél, amelyek felváltva értek. Mi volt a következő?
- Hát persze, hiszen mindenkinek ezekből áll a pályafutása. Ezek motiválnak, hajtanak, a siker és a kudarc egyaránt. 1981-ben 470-es Európa-bajnokság volt a Balatonon. Ráértem, ott bóklásztam a telepen. Takács Viktorral úgy gondoltuk, hogy elindulunk az Eb. előversenyén, ami ráadásul junior magyar bajnokság volt. Akadt egy szakadt, tizenöt éves, zöld, Roga típusú hajó azzal mentünk. A tapasztalatlanságomnak tudható be, hogy az első futamon, szigorított rajtnál - mivel úgy éreztem, hogy kint vagyok - megkerültük a rajtbóját. Ez rossz ötlet volt, mert kizártak. Szóval ilyen pokoli indulásunk volt ezen az előversenyen, ahol közel száznegyven induló volt. Négy futam után a junior bajnokságon negyedikek voltunk, Haranghy Tücsitől vagy kilencven ponttal, Dániel Gábortól ötvennel lemaradva. Fő célkitűzésünk a dobogóra jutás volt. Az utolsó két futamon húszon belüli helyeket csináltunk, és mivel az ellenfelek ötven-hatvan fölött végeztek, megnyertük a junior bajnokságot. Ez eszméletlenül jó érzés volt, mert nagyon jó vitorlázókat sikerült elkalapálni.
- 420-as Eb?
- A junior bajnokság csak kóstoló volt a 470-esből, utána két év szünet következett, a 420-as maradt a lényeg. 1982-ben, a Starnbergi-tavon ötödikek lettünk Piculával az Európa-bajnokságon, majd 1983-ban másodikok Agárdon.
- Gyakran nyertél az utolsó futammal!
- Igen. A magyar sportolókkal gyakran megesik, hogy az utolsó percekben, az utolsó futamokon kiéneklik a sajtot a szájukból. Én legfeljebb azok közé tartoztam, akik kiénekelték. Nagyon sokszor nyertem az utolsó futamon nyújtott teljesítménnyel. Ez szerintem a papámnak tudható be, aki szerint a versenynek akkor van vége, amikor befutottunk. Addig bármi megtörténhet. Van, akit nyomaszt az esély, a lehetőség, engem pont ellenkezőleg, ez dob fel.
- Az sportiskolás sikereid után nem maradtál a bevett szokás szerint agárdi klubban, hanem visszaigazoltál a Balatonra.
- 1983-ban keresett meg Erdélyi Pista a BKV Előréből, hogy vesznek egy új Vanguard 470-est, és minden lehetőséget megkapok a fejlődéshez. Agárdon, a Medoszban továbbra is mehettem volna Haranghy után. Ôk is megígérték, hogy segítenek a fejlődésben, de már elég ideje voltam a vitorlássportban ahhoz, hogy ne nagyon higyjek az ígéreteknek. A BKV ajánlata minden szempontból konkrét volt. Belevágtam. Köles Gábor személyében új mancsaftom lett, és elkezdtük a hajtást. Két év múlva, 1986-ban az öcsémmel ültem egy hajóba. Ettől kezdve senki sem tudott megverni minket a hazai mezőnyben. Szó szerint egyeduralkodók voltunk. Megnyertük az összes bajnokságot, juniort, felnőttet, és jók voltak a nemzetközi eredményeink is. Például a Kieli Héten minden évben nyertünk futamot. A '88-as olimpiára hivatalosan meghoztuk a szintet, mivel harmadikok lettünk a Kieli Héten és negyedikek Medemblikben. Nagy Leventének sikerült egy remek jellemzést adnia a pusani pályáról, amelyben gyenge szelet, a balatonihoz hasonló viszonyokat írt le. Az előolimpiára nem vittek ki minket, tehát a magyar csapat erre a jelentésre bazírozta a felkészülést. Kifejezetten gyenge szeles helyeken edzettünk, és mindezt megfejeltük a vitorláinkkal. Akkoriban a North gyári menői voltunk. Kifejezetten jó kapcsolatunk volt a Starnbergi tavon a Wagner-féle North műhellyel. Kiszaladtunk és készíttettünk egy minden szempontból nagy vitorlát. Az volt a mániám ezzel, hogy a vitorlaméret-tűréseket a végső határig használjuk ki. Ennek megfelelően az olimpiára készült Northunk minden szempontból nagy vitorla volt, alig-alig felelt meg a felméréskor. A spinnakerünk az első alkalommal át sem ment. Akkoriban az volt a szabály, hogy ha a vitorla egyszer megfelelt a felmérésen, azt később már nem ellenőrizték. Bevizeztük a spit és kiraktuk a napra. Ezután hiába húzogatta a koreai felmérő, megfelelt. Ezek a vitorlák néhány év múlva, amikor megnyúltak, öt-tíz centivel lógtak ki a méréshatárból. Szóval készültünk a várható gyenge szélre. Amikor megérkeztünk Pusanba, kicsit meglepett, hogy éppen le volt láncolva a kikötő és mondták, hogy kicsit viharos a szél, nem kellene kimenni. Gondoltuk sebaj, legalább kifújja magát. Le is állt hatosra, majd az olimpia kezdete előtt újra leláncolták a kikötőt, mert Japán partjainál az évszázad tájfunja született, amiből száz kilométeres löketeket kaptunk. Az első két futam után már nagyon gyanús volt a gyengeszeles Pusan sztori. Mi gyengeszeles menők voltunk. Ehhez képest ott álltunk az olimpián a különlegesen nagy, hasas vitorlánkkal az erős szélben. Mondtam Gibának, a csapatvezetőnek, hogy én szeretnék a kikötő sarkánál ráborulni a sziklákra és csontig szétszaggatni a vitorláinkat, és akkor felmérethetünk még egy garnitúrát, ami már erre a szélre való. Ott volt az a vitorlánk, amivel egész évben mentünk, Kielben ötös-hatos szélben is. Ehhez nem járult hozzá, mert mi van ha kiderül, hogy ez tudatos volt, meg az eszme, meg olimpia. A negyedik futamban leállt a szél négyesre, rögtön futottunk egy ötödik helyet, mert tényleg nagyon húzott az a vitorla. Később még volt egy kilencedik helyünk, amikor addig nem látott módon erősen fújt a szél. Akkora hullámok és annyira erős szél volt, hogy mondtam az öcsémnek, kösse ki a spinnakert, nem kéne azt ott húzogatnunk. Ô vitatkozott velem, hogy micsoda szégyen, hogy csak mi nem spinnakerezünk, de aztán azokat, akik spivel elszáguldottak mellettünk, elemeikre hullva megtaláltuk a raumbójánál. Hát ilyen volt Pusan. Nagyon rossz érzés volt, de egyben ez lett a felnőtté válásunk kezdete. Addig mindig mások véleményére hallgattunk. Ekkor valahogy megszakadt bennünk a felnőtt társadalommal szembeni bizalmunk, és inkább az öntörvényűség felé kezdtünk menni, ami nem feltétlenül jó.

- Azért korábban sem voltál az a fene tisztelettudó mintavitorlázó!
- Igen, de addig inkább egyénieskedő voltam, most viszont a saját stílusunkat követtük. 1989-ben megnyertük a schwerini versenyt, 1990-ben két futamot nyerve negyedikek voltunk Medemblikben. Tovább hoztuk a jó eredményeket Kielből. A barcelonai olimpia előtt a szövetségben kitalálták, hogy a megfutott olimpiai szint nem névhez kötődik, mindenki az osztályának futja a szinteket, és válogatókon dől el, hogy ki utazhat. Így mondhatni ellenünk a Majthényi-Domokos kettőst állították ki. Akkor az öntörvényűség újabb mélységeibe merültünk. Gibának konkrétan megmondtuk, hogy a továbbiakban ne erőltessük a beszélgetést. Megkerestem izraeli barátainkat, és megkértem őket hívjanak már meg egy hónapra minket, mert ott jól lehet télen vitorlázni. Ez a tábor aztán két nagy előnyt adott. Egyrészt lett egy hónap fórunk az ellenfelekhez képest, valamint egy szobában laktunk Thomas Neltével, a korábbi kelet-német szövetségi kapitánnyal, aki egy hónapon át öntötte belénk a német vircsaftot. A sebességi összeméréseken az izraeliek minden fogásnemben elvertek minket. Nelte kérte, hogy mondjam meg miért nem olyan vitorlával megyünk, mint az összes többi profi versenyző. Én jöttem a sztárallurökkel kombinált kelet-európai érvelésemmel, de ő leintett és mondta, hogy ezt felejtsem el. Nézzem meg, hogy az első tízben mivel mennek. Azt mondta, ha világbajnokságot vagy olimpiát akarunk nyerni, akkor nekünk is Ullmannal kell mennünk. Egy hónapig győzködött, mire beadtam a derekam. Megvettük a vitorlát. Cannesban másodikok lettünk, utána St. Moritzban harmadikok, majd Anzióban szintén másodikok. Ezeken a versenyeken az ellenfeleink a közelünkbe sem kerültek, így a válogatózás megoldódott.
- Barcelonában az olimpián is nyertél futamot!
- Az olimpián szokás szerint nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny. Öt futam után a negyvennégy hajós mezőnyben a tizenöttől a huszonötödikig három ponton belül volt a társaság, köztük mi. Jött a hatodik futam, amit megnyertünk. Ezzel lerúgtuk magunkról az üldözőket és feljöttünk a tizenegyedik vagy tizenkettedik helyre. Ez új dimenziókat nyitott. Az volt a célunk, hogy az első nyolcba kerüljünk. Az utolsó futamon aztán az olimpia legerősebb szele fújt. Mi huszonkilencediknek futottunk be - ez volt a kiesőnk - és így tizenötödikek lettünk. Hát nem jött össze! A hatodik futam első helye viszont különleges élmény volt! A Népsport kiküldött tudósítója aznap épp nem volt a helyzet magaslatán és a mi első helyünket nem adta le, így a magyar híradásokban sehol nem szerepelt. A feleségemet Marsailles-ből felhívta a barátnője, hogy az Eurosportnak nyilatkozom, mert megnyertük a futamot. Mariann felhívta a Danubius rádióban Visy Lacit, aki nagyon örült, de mondta, hogy csak akkor mondhatja be, ha az MTI lehozza a hírt. Ôk folyamatos kapcsolatban voltak a magyar olimpiai sajtószobával. Várta, hogy megjöjjön a hír hivatalosan, hogy bemondhassa, de nem jött. Nem volt jó érzés, amikor megtudtam. Ez a futam azért is emlékezetes volt, ahogy zajlott. Az olimpián általában nem jött ki jól a lépés az első kreuzokban, de mindig felkapaszkodtunk. Ezért megfogadtam, hogy ha egyszer tízben vesszük az első bóját, akkor nyerünk. Ezúttal nyolcadikak voltunk és feljöttünk harmadik-negyediknek, majd sikerült úgy elkapálnunk, hogy visszaestünk tizennyolcadiknak. Azt hittem szétdurran a fejem, el is téptem a vízhatlanom guminyakát, mert úgy éreztem megüt a guta. Az első már olyan távolra került hátszélben, hogy a párás időben nem is láttuk, holott az előző körben még tőlünk húsz méternyire vigéckedett. Magamban mindent leírtam, de aztán előjött a "most mutassuk meg" vircsaft és eszméletlen húzásokkal megnyertük a futamot. Négy óra volt a limitidő, mi kevesebb, mint három és fél perccel ezen belül értünk be. A zsűri először nem is látott minket. Azzal nyertünk, amire ráfaragtunk a második kreuzban. Erős áramlás volt, és a szél, a frissülések éppen oda hívogatták az embert, ahol szembe folyt a víz. Ezért mi éppen a szélcsend, a lavór felé mentünk, a kisebb áramlásba. A vezető Montefusco a cél előtt elénk-alánk fordult, aztán mi más sebességfokozatba kapcsolva elszáguldottunk felettük. Olyan váratlanul, hogy a célhajón kapkodva keresték a puskát, hogy lőjenek. Akkor meg ezért ijedtünk meg, hiszen akkor nem szoktak lőni, ha az ember korai rajtos volt. De aztán szépen durrant a puska. Nagyon jó érzés volt! Életünk egyik legizgalmasabb futama volt, egy olimpián és éppen erről nem adott hírt a magyar sajtó! Ezzel az olimpiával lényegében véget is ért a vitorlás pályafutásom.
- Volt még, van még azért lecsengés!
- Galgóczy Tamással nyertem 470-es veterán világbajnokságot, aztán 1993-ban mentem Detréékkel mint Soling mancsaft. Nyertem két Elliott bajnokságot, és Assoztam is egy kicsit. Most pedig szépen indul a kocavitorlázás. Vettem egy Fuke Kalózt. A gyerekeim elég nagyok ahhoz, hogy versenyen indulhassak velük. Az a cél, hogy először a feleségemmel, aztán mind a három gyerekkel legalább egyszer dobogóra állhassak.

Ruják István